Érdemes belehallgatni a lent található zenelejátszóba. Ha figyelsz a szövegre spoilereket tudhatsz meg (esetleg lehet következtetni), másrészt valamelyik zene egyes szereplők érzésiről, belső világáról szól. :)

2013. február 2., szombat

Ötödik fejezet

Reggel üzent Justin, hogy ma nem kell bemennem dolgozni. Semmi ok, indok, valami.. Bár már épp indultam volna, de azért beletörődtem. Belépve a szobámba összekötöttem a hajam, és egy kényelmes ruhába átöltöztem. A TV-t bekapcsolva egy rendkívül érdekes Justin Timberlake filmet kezdtem el nézni. Hirtelen a telefonom csörgésére kaptam fel a fejem. A kijelzőre meredve összeráncoltam a szemöldököm. Hát persze, Aaron.
- Mit akarsz? - vettem fel.
- Talán jó reggelt. - szólt bele - Lehetnél kedvesebb is, drága Janice. Hogy haladsz?
- Aaron, nem kell felhívnod minden nap. Ez időigényes munka. Kérlek. Ha megtudok valamit, szólok.
- Értem, kedves.
- Ha megbocsájtasz.. most visszatérnék a Barátság extrákkal-hoz.
- Ó, hogy ti már itt tartotok? - kuncogott.
- Ez egy FILM. Viszhall, Aaron. - ezzel letettem. Hirtelen megborzongtam, és a falat bámulva elgondolkoztam.. Hmm, barátság extrákkal.. Gondolatmenetemből a csengő zökkentett ki. Fogalmam sem volt ki lehet az.. Félve, de ajtót nyitottam.
- Ó Justin, csak te vagy az?! - örültem neki. Már csak az kéne, hogy rám találjanak.
- Hogy-hogy csak én? - biggyesztette le ajkát - Tán nem örülsz nekem?
- Épp ellenkezőleg. - mosolyogtam rá.
- Ó, rendben. Nos, Janice.. Van mára programod?
- Nincs.. - néztem rá fürkészően. Mit akarhat?
- Összevesztem a családommal, és Selenával.. Szeretnék innen minél előbb elmenni. Az egyetlen akire számíthatok úti társként, az te vagy. Velem jönnél? - mondta, miközben mélyen a szemembe nézett. Az ajkamba haraptam, nem tudtam mi tévő legyek.
- Ebből ítélve ez a kiruccanás nem egy napra szól.
- Igazából minimum 4-5 napra terveztem. Tisztán át kell gondolnom mindent. - mondta. Hangjából ítélve a dolgok komolynak tűntek. Valószín Selenáról van leginkább szó..
- Rendben. Benne vagyok.
- Akkor pakolj. Az autóban megvárlak. - mondta. Ő az autó felé vette az irányt, én pedig a szobámba. Mivel nincs sok ruhám, holmim, ezért viszonylag gyorsan, 5 perc alatt minden a kopott bőröndömben volt. Miután bezártam kulcsra a lakásom ajtaját, beszálltam az anyósülésre.
- Merre megyünk, Mr. Bieber?
- Először is a reptérre. - indította be a motort, és elhajtottunk. Amikor odaértünk, már vártak ránk. A személyzet minden kívánságunkat leste, végig ott voltak mellettünk.
- Mr. Bieber, a helikopter készen áll a felszállásra.
- Köszönöm Robert. Kérem a bőröndjeinket rakják be. Egy perc, és mi is megyünk. - ezzel a lendülettel szembe fordult velem, és megfogta mind a két kezem.
- Készen állsz? - nézett mélyen a szemembe. Arca csupán 10 cm-re volt az enyémtől. Érintésébe beleborzongtam.
- Azt hiszem.. - haraptam az ajkamba. Ő megszorította kezem majd pár perc néma csönd után az egyik kezemet fogva elvezetett a járműig. Betessékelt az egyik hátsó ülésre, majd Ő is jött utánam. Hirtelen behajolt elém, hogy bekössön. Ahogy ott volt előttem, alig egy centiméterre beszívtam illatát. Egyre nehezebben vettem levegőt, és eszeveszettül vert a szívem. Mikor mind a három övvel bekötött, rám pillantott, s elmosolyodott. Én elvörösödtem. Azt hiszem érzi, hogy ha ilyen közel van hozzám, akkor mit vált ki belőlem. Mikor visszaült normális testhelyzetébe, egyszer hosszasan hozzáért kezével a combomhoz. Én egyre inkább jöttem zavarba, Ő viszont élvezte ezt. Hogy lenyugtassam magam mély levegőt vettem majd hangosan kifújtam. Szerencsére hatott.
- Van valami baj? - vigyorgott. Épp válaszoltam volna egy kis elmélkedés után, amikor a pilóta törte meg a csendet.
- Indulásra készen. Remélem bekötöttétek magatokat.
- Természetesen. - Vigyorgott még mindig. Ó, hogy Ő mire gondolhat...

2013. január 27., vasárnap

Negyedik fejezet


Sziasztok Drágáim !
Először is helyzetjelentés. Sajnos a gépem megadta magát. Szegénykém már több mint 7 éves. Elég sokszor már elromlott, minimum hússzor már újra lett telepítve .. Ezért nem jöttem a napokban. A vicc az, hogy a gépemen van a negyedik rész ( vagy fejezet, kinek hogy tetszik), és igazából már pár hete már csinált olyat, hogy nem akart bekapcsolni, de mindig megoldottam. Gondoltam most is megfogom, de hát nem sikerült. Vihetjük szerelőhöz. Na de, hogy addig is ne maradjatok olvasmány nélkül, újra megírtam immáron anyukám gépén (pfuu, megöl hogyha megtudja, hogy az övén gépezek. :D Ő most nincs itthon).
Jó olvasást, és hallgassátok a lenti zenéket.
xoxo

_________________________________________________________________________________
Zihálva keltem fel. Ez csak egy rossz álom, nincs semmi gond – nyugtattam magam. Felkapcsoltam az ágyam melletti olvasólámpát, majd letöröltem a verejtékcseppeket homlokomról. Pár mély levegővétel után kisétáltam a konyhába, töltöttem magamnak egy pohár vizet, és bevettem pár nyugtatót. Pár perc múlva hangokat hallottam. Halk szuszogásnak tűnt. Tudtam, hogy nem betörő, de akkor mégis ki, vagy mi az? Benyitottam, Justin aludt a vendégszoba matracán. Elmosolyodtam. Ez után nyugodtan tértem nyugovóra.

Reggel zörgésre keltem. Felvettem a köntösöm, majd kimentem. Justin volt az, a konyhában sűrgött-forgott.
-          Ó, felkeltettelek?
-          Igen, de nem gond. – dörzsöltem meg a szemeim. – Mennyi az idő?
-          Hmm.. Fél 2. – nézett rá karórájára.
-          Ó..Értem.. – szóval a gyógyszer hatott. – Egyébként.. Megkérdezhetném, hogy mint csinálsz a konyhámban?
-          Ja hát, én kérlek szépen párizsi csirkemellet. – forgatta bele a húst a palacsintatésztába, majd kisütötte.
-          Ahaaa. És ezt azért, mert…
-          Mert nincs jobb dolgom. – mosolygott – Kérsz majonézes kukoricát? – kóstolt bele, majd az orrom elé tartotta – Mmmm nagyon finom.
-          Utálom a majonézt. – toltam el magam elől egy kis fintorgás után – De egyébként jól néz ki, biztos ízlene. Ha megenném. De nem eszem.
-          Nem tudod mit hagysz ki. - ezzel letette a pultra, és tovább sütött. – Egyébként jól aludtál? – mosolygott
-          Fogjuk rá. – húztam el a számat. Már megint előjöttek a rémálmok arról az estéről. Hiába, a múlt nem változtatható meg, és egész életemben kísérteni fog.. De erről neki nem beszélhetek. És senki másnak sem. – Fáj a fejem. Nincs valami gyógyszered?
-          Hát, otthon. De neked nincs? Elvégre nálad vagyunk. – mondta, miközben befejezte a sütést és tálalta az ételeket.
-          Nem tudom. De nem hiszem. Nem igazán van pénzem ilyenekre. – borultam rá a pultra. Gyengének éreztem magam. – Megnéznéd a szekrényben? Tőled jobbra.
-          Persze.. Ööö .. Neo Citran, Valeriana Relax, Rexetin, és Amiprid nyugtató..? Itt nincs fejfájásra gyógyszer, de minek neked nyugtató? A többi meg szorongás ellen van.. Valami baj van? – nézett rám, kissé döbbenten, de aggódva. Nem tudtam mit mondjak.
-          Neem.. Ez mind az anyukámé. – hazudtam a szemébe.
-          Úgy tudtam, hogy egyedül laksz.
-          Itt felejtette a gyógyszereit amikor legutóbb meglátogatott.
-          Értem.. Akkor csak annyit tudok mondani, hogy igyál egy pohár vizet. – nyitotta meg a csapot, majd a kezembe adta. Leültünk az asztalhoz, és elkezdtünk enni.
-          Köszönöm. – mondtam halkan. – Egyébként miből csináltál kaját? Ha jól emlékszem üres a hűtőm.
-          Boltban voltam – ivott bele poharába.
-          Ó, értem. Mennyi volt? Kifizetem.
-          Dehogy fizeted.
-          De ez így nem jó. Mindent te fizetsz. No meg még ebédet is készítesz. Én nem tudom mit adjak mindezért, úgy érzem tartozom neked.
-          Nekem már az is elég, hogy behívtál a lakásodba, majd beszélgettünk, és itt aludhattam. No meg, hogy együtt ebédelünk. Ha te nem vagy, most magányosan egyedül enném mindezt. – magyarázta. Amikor még nem ismertük egymást, nem gondoltam volna, hogy ekkora szíve van. És gondoskodó.
-          Akkor.. köszönöm. Immáron harmadszorra mondok neked köszönetet. Hisz van miért – mosolyogtam. – Apropó, tegnap este. Mi történt?
-          Nos, miután behívtál, sokat beszélgettünk. Közben felbontottunk egy üveg bort, és iszogattunk. Igaz, csak kér pohár volt, de te utána már kész voltál nem tudom miért. Én teljesen jól voltam. Olyan fél 1 körül mondtam, vagy kérdeztem valamit, amin kiakadtál, és teljesen befordultál, majd elkezdtél sírni. Gondoltam az alkohol és a fáradtság miatt van.. Ez után bevezettelek a szobádba, te átöltöztél és befeküdtél az ágyba. Mondtam, hogy aludj, de te valamit kerestél. Persze amikor kérdeztem mi az, nem mondtál semmit. Utána nem engedted, hogy átmenjek a másik szobába. Ezt se tudom miért. Végül leültem az ágyad szélére, és megvártam míg elalszol, majd kerestem egy helyet ahol alhatok. – mesélte.
-          Huhh. – könnyebbültem meg. Szóval nem mondtam semmi hülyeséget, és nem is volt köztünk semmi se. Minden oké.

Miután megebédeltünk várt a munka. Én felöltöztem, Ő összeszedte a holmijait, és elindultunk. Mint kiderült, amíg én aludtam Ő boltban volt, otthon átöltözött s lefürdött, felhívta a nőt, akinél tegnap kellett volna megjelennie, és az autómat is elrendezte. Érdekes, mert elmondása szerint amikor kérdezte a rendőröket mennyi a bírság, Ők azt mondták neki semennyi.. Hát okéé. A nap további részén nem történt semmi. Ő mondta a teendőket, én meg megcsináltam. Igaz nem voltam a legjobban de.. a munka az munka. Egyszer haza is küldött, olyan pocsékul néztem ki, de én ellenkeztem. Nem tudom, valahogy érzem, hogy a holnap valami mást fog hozni.

2013. január 23., szerda

Harmadik fejezet


Ekkor már 4 óra volt. Mivel nem ismertem errefelé a járást, Justin vezetett. Persze nem volt vele semmi problémám, fantasztikus napot töltöttünk együtt. A Central Park felé vettük az irányt, de út közben megálltunk fagyit venni. Ilyen finomat még sose ettem.. Valami isteni volt! Persze jó drága is. Mondta Justin, hogy kifizeti az enyémet is, persze én ellenkeztem, de Ő ragaszkodott hozzá, hogy igenis, Ő fog mindent fizetni és kész. Hát oké.. Amikor odaértünk a parkhoz már javában elfogyott a fagyi. Az a látvány.. nagyon gyönyörű volt ! Komolyan, erre nem találok szavakat. Sétáltunk ott is egy kicsit, közben beszélgettünk. Éreztem, egyre inkább kezdjük megismerni egymást. Persze Ő ajánlotta fel, hisz szerinte fontos egy jó munkatársi kapcsolathoz, ha azért ismerjük egymást. Részben igaza van, csak nem tudja, hogy én nem tervezem, hogy sokáig az asszisztense leszek.. Amikor már a Sheep Meadow-i réten jártunk megpillantottam egy tavat tele kacsákkal.
- Jaj de aranyosak! Megnézzük őket? - kérdeztem. Ő felnevetett, majd el is indultunk. Miközben én a tó partján guggolva kérleltem a kacsákat, hogy jöjjenek közelebb, Ő hirtelen felállt, majd egy "mindjárt jövök-kel  arrébb is állt. Nem figyeltem hova megy, ám 10 perc múlva újra megjelent.
- Merre voltál? - mosolyogtam.
- Csukd be a szemed! - mondta, majd megfogva az alkarom vezetett. Pár perc séta után valahova leültetett. Éreztem Ő is mellettem van.
- Kinyithatod. - szólalt meg végül. Nem hittem a szememnek. Egy csónakban ültünk, a tó kellős közepén. Körülöttünk a víz teli tavirózsával, s szitakötők százai repkednek. - Hogy tetszik?
- Ez..gyönyörű. - Mondtam, mire elmosolyodott. - Köszönöm, hogy.. megmutattad ezt nekem.
- Tudod.. - kezdte - amikor minden összedől körülöttem. Amikor úgy érzem nincs kiút. És amikor leginkább nem szeretnék sztár lenni, csak egy átlagos ember.. kicsónakázom ide. - mondta, miközben merengve nézett a part felé.
- És az emberek? Nem ismernek fel?
- Nos, egy napszemüveg, és egy sapka csodákra képes. - vigyorgott, ekkor már a szemembe nézve. Mi csak beszélgettünk, és beszélgettünk, majd rátértünk egy olyan témára, amiről nem igazán szerettem volna neki mesélni.
- S a szüleid? Hogy fogadták amikor kijelentetted, hogy nem tanulsz tovább, hanem munkát vállalsz? - kérdezte.
- A családomról nem szeretnék beszélni.. - húzódtam el, miközben elkerültem a tekintetét.
- Ó, ne haragudj.
- Nem, nincs semmi baj, csak.. Ezt inkább ne. Légyszíves.
- Persze, megértem.. - nézte a csónak alját. - Akkor.. tereljük a témát! Van barátod ? - mosolyodott el.
- Barátom? Ó már csak az kéne! Időm se lenne rá, hisz egy asszisztensének sok a dolga. Másrészt meg sose voltam a fiúk kedvence. Nem vagyok az a Barbie-lány aki körül nyüzsögnek a fiúk. Életemben egy barátom volt. - magyaráztam, miközben hosszú gesztenyebarna hajamat összefogtam egy hajgumival. Ezután felvettem a napszemüvegem, majd hátradőltem  s kezemmel támaszkodtam a csónak szélén. Elmosolyodtam miközben a régi időkre gondolom...
- ... szóval most nem tudom mi legyen. - magyarázta. Én hülye nem figyeltem..
- Ne haragudj, mit mondtál? Elbambultam.. - pirultam kissé el.
- Csak, hogy nem tudom mi legyen Selenával. Tudod, Ő a barátnőm.. Most itt volt ez Palvin Barbarás ügy.. Nem tudom min akadt ki így, de már semmi sem a régi. Nagyon sokat veszekszünk. Tudod, eleinte a kapcsolatunk csak egy reklámfogásnak indult, de aztán egy hónap után ténylegesen elhívtam randizni, és összejöttünk... Az utóbbi időben viszont egyszerűen kibírhatatlan.
- Értelek. Hát beszélj vele. Mondd el neki az érzéseidet. - magyaráztam. - ez a legésszerűbb megoldás. Legalábbis szerintem.
- Köszönöm. - simította végig a karom. - Meg tudnád mondani mennyi az idő? A fotózáson hagytam a telefonom..
- Persze. Fél 6.
- Hogy mi?!! - állt fel hirtelen, amitől ingadozni kezdett a csónak. Azt hittem felborulunk. Igazából alapból nem érdekelne: vizes leszek, ok megszáradok hisz nyár van.. csak hogy nálam volt a vadonatúj iPhone 5-öm.
- Mi a gond? Dolgod van? - kérdeztem, miközben Ő visszaült, hisz észrevette, nem biztonságos ha állva marad.
- Lett volna. fél órája. - fogta a fejét. Idegesnek tűnt.
- Nagyon le fognak cseszni?
- Hát..
- Magyarázd ki magad.. ömmm.. rosszul lettél. Vagy nem tudom. - kerestem a megoldást helyette is. - illetve majd én! Ez a dolgom, asszisztens vagyok. - mosolyogtam rá. Ő felpillantott, s mélyen a szemembe nézett.
- El tudnád intézni?
- Bízz bennem. - mosolyogtam rá - Egyébként lenne még valami fontos dolgod? Ha igen, akkor most mondd, ne fél óra múlva jöjj rá. - vettem komolyra a szót.
- Értem asszonyom. - nevetett - Nem, nincs semmi dolgom. - válaszként én csak rámosolyogtam. Egy ideig még kint voltunk a vízen, sokat beszélgettünk, és szinte már mindent tudtunk a másikról. Érdekes, mert miközben a magánéletéről és a munkájáról kérdetem egyáltalán nem a cikk volt a szemem előtt  hanem tényleg meg szerettem volna ismerni. Miután már elkezdtünk fázni visszatértünk a stúdióhoz ahol a kocsim parkolt.
- A francba ! - kiáltottam el magam. Kerékbilincset raktak az autómra. És tényleg, tilosban parkoltam.. Pedig én megesküdtem volna rá, hogy nem lesz gond belőle, ha itt hagyom az autómat. - Most hogyan fogok haza menni?
- Esetleg én haza tudlak vinni. - mondta - Egyébként én sem jártam túl jól, bent maradt a telefonom..
- Az szívás.. Hát, nagyon megköszönném. - mosolyogtam rá, ma már kábé ezredszerre. Hihetetlen ez a JB mit vált ki belőlem. Szóval egészen Brooklyn-ig vezetett. Én mondtam neki a házamig az irányt, majd megálltunk. Ő szállt ki először, majd kinyitotta nekem az ajtót.
- Ó.. köszönök mindent.. tényleg.
- Szóra sem érdemes. - legyintett egyet a kezével
- Esetleg.. nem szeretnél bejönni? - kérdeztem tőle. Ekkor már 9 is elmúlt..

2013. január 20., vasárnap

Második fejezet


Meglepődtem. nem kicsit. Én és Justin Bieber. Szóval mostantól az Ő csicskása leszek.. Haha egy fokkal azért jobb... Őszintén szólva sose rajongtam érte. Egyáltalán nem tartozom a sikongatós rajongói közé, és nem vallom magam Belivebernek vagy kinek. Úgy éreztem, hogy itt a lehetőség elvállalom a munkát.
- Akkor.. mit is kéne tennem?
- Szóval benne vagy?
- Hát, ez egy nagy lehetőség számomra. Csak mondd meg, hogy mit tegyek azon kívül, hogy az asszisztense leszek. Gondolom nem azért küldesz oda, hogy helyetted neki vigyem a kávét.
- Óóó. Ez a lány nem csak, hogy szép, de még okos is! Amit tenned kell. nos.. tudd meg a titkát. Tudj meg mindent róla.
- A titkát? Tehát érjem el, hogy bízzon bennem, majd írjak róla egy cikket?
- Bizony. Méghozzá 4 oldalas cikk lesz. És a végén ott lesz a neved.
- 72-es mérettel?
- Nagyon vicces. Na, nyomás. - adott a kezembe egy cetlit, majd kitolt gyakorlatilag az irodájából, és rám csapta az ajtót. Kedves.
- Ja, ezeket itt felejtetted, nyitotta ki az ajtaját, és belenyomta a kezembe a kabátom, és a kávém. Szuper.
- Kösz.
Ránéztem a cetlire. 27 Rector Street, NY. 2 PM - JB fotózás. Remek. Még van több mint két órám.
Hazaindultam, hogy átöltözzek. Mikor beléptem az ajtón, nyugodtan nyugtáztam, hogy nem változott semmi. Lefürödtem, hajat mostam, majd kerestem valami szép ruhát. Egymással versenyzett egy világoskék, egy babarózsaszín és egy virágos nyári ruhát. Végül az utolsó nyert, az mellé egy tört fehér csinos kardigánféleséget választottam, no emg egy barna táskát. Imádom így kombinálni a ruháimat, kiegészítőimet. Mivel kicsit üresnek éreztem magam, így még a derekamra kötöttem egy világosbarna övet, kisminkeltem magam, no meg beraktam az egyik ezüstfülbevalómat. Végül, utoljára belenéztem a tükörbe, és elégedetten nyugtáztam: készen állok rá, hogy találkozzak Justin Bieberrel. Ekkor mát 1:26 PM volt, szóval úgy döntöttem elindulok. Beszálltam szürke Suzukimba, és elhajtottam. Mire megtaláltam a helyszínt, már 1:50 is elmúlt. Amikor ténylegesen megbizonyosodtam róla, hogy jó helyen járok, kicsit tétovázva, de benyitottam. Egy várakozó teremben találtam magam. Körülnéztem: minden vintage stílusú   A falak világos rózsaszín színűek  alulról többfajta virág fut fel rajtuk. Látszik, gondosan van ráfestve a sok rózsa.. A kanapé viszonylag régimódi, de mégis passzol mindenhez. Színe kissé mustársága, de remekül illik mindenhez. Miközben elméláztam a színek összhangjában, és hogy milyen szépen be lehetne e mintájára rendezni az üres nappalim, egy hangot hallottam magam mögül.
- Jó napot ! Segíthetek? - Egyből megfordultam. Egy velem egykorú lány ült az asztal mögött. Először észre se vettem Őt, számítógépe eltakarta.
- Szia. Janice Dewnson vagyok. - közeledtem felé hangos léptekkel. fránya magassarkú. - Justin Biebert keresem.
- Még egy őrült rajongó? Sajnálom nincs itt. Épp az előbb ment.. - hirtelen valaki kinyitotta az ajtót, amin az állt: STUDIO
- Lily! 2-re várok egy lányt, Őt engedd be. A neve Jenny Divenson. - nézett ki az ajtó mögül Justin.
- Janice Dewnson. - javítottam ki.
- Ó te lennél az? Gyere be. - invitált be a stúdióba. Elindultam, de mielőtt beléptem volna még egyszer hátrafordultam, és rávigyorogtam Lilyre. Ő nem viszonozta. Nem is értem.. Ezután nagyon nem beszéltünk Justinnal. Ő beállt a fehér vászont elé, és pózolt, nekem meg megmondta, üljek le, nemsokára végez. Én csak vártam.. és vártam.. már 25 perce, amikor az unalmamat a telefonom csipogása törte meg. "Na, odaértél? Hogy haladsz? Aaron." Mégis hogy haladnék? itt ülök egy unalmas fotózáson.. Persze nem írtam ezt meg neki, inkább lehalkítottam a telefonom, és visszaraktam a táskám mélyére. Mikor felnéztem újra, hirtelen Justinnal találtam szembe magam, ott állt előttem.
- Nagyon unatkozol? - kérdezte, miközben aranyosan, afféle 'boci szemekkel' rám nézett.
- Nem dehogy! Ez egy felettébb . öhm.. érdekes fotózás. Tényleg. - hazudtam. elég rosszul. Ez sose volt az erősségem.
- Rendben, mivel ÚGYSEM unatkozol, és úgy néz ki, hogy még egy ideig itt leszek.. leszünk, megkérnélek rá, hogy hozz nekem egy kis kávét.. Elég fáradt vagyok.
- Rendben. Starbucks jó lesz?
- Persze, de igazából mindegy honnan hozol, nekem a legközelebbi automatás is megfelel. Viszont a Starbucks azt hiszem egy utcányira van innen, gyalog csak 5 perc. Adok rá pénzt. - nyomott a kezembe egy maréknyi aprót. - Remélem elég lesz.
- Hú, öö. Kösz. - lepődtem meg.
- Mi az?
- Ööö.. semmi. Csak megszoktam, hogy az előző főnökömnek mindig én vettem a kávét. Sokszor "elfelejtette" kifizetni.
- Érdekes. Én fizetem. Na de, nekem vissza kell mennem. Lejárt az 5 perces szünetem.
- Persze, én is indulok. - álltam fel azzal a lendülettel, és kisétáltam az épületből. Az utca forgalmas volt. Persze, hisz ez New York. Hirtelen nem tudtam merre induljak el, de mivel pont egy kereszteződés sarkán volt az épület, így ráláttam a nagy zöld táblára. Mikor beértem szomorúan nyugtáztam, hogy hosszú a sor. Nem kicsit. 15-20 perc várakozás után én kerültem sorra, és hirtelen nem tudtam mit kérjek neki. Nem tudtam melyiket szereti.. Lehet át kellett volna böngésznem egy rajongói oldalt, ahol mindent leírnak róla.
- Khhm kisasszony, szóval mit kér?
- Én..öö.. két Caffé Latte-t kérnék.
- Elvitelre?
- Igen, kérem.
- Nevek?
- Justin és Janice.
- Csak nem a párjának viszi? - mosolygott az eladó.
- Neeem, dehogy. Justin nem a barátom. A főnököm.
- Értem. Egészségükre! - nyújtotta oda a két kávét, én meg leraktam azt az egy maréknyi aprót a pultra, amit justin adott. Miután kivette a megfelelő összeget továbbállt. Én elraktam a maradék aprót, és elindultam vissza. Pont mikor beléptem az ajtón, akkor végzett Justin is.
- Mi tartott idáig? - mosolygott.
- Hát.. nagy volt a sor..
- Értem. Tudod, lett volna most egy interjúm, de lemondták. Van egy másfél órám ami szabad. Ismerjük meg egymást addig is. Mit szólsz?
- Én benne vagyok. - mosolyogtam. kicsit feszült voltam, hisz mégis csak Ő az a sztár akit nap mint nap látni a TV-ben.
- New York-i vagy?
- Nem - válaszoltam - Brooklyn-ban lakom.
- Értem. Akkor nézzünk körül.

2013. január 19., szombat

Első fejezet

Reggel van. Felkelek, kinézek az ablakomon, a Nap ragyogóan süt az égen. Hívogat: gyerünk, itt az idő, hogy felöltözz, és elindulj! Kapj be valamit, és irány a munka! A mai nap egy fordulópont az életedben.. Ó, igen persze. Hogy lenne egy fordulópont?  Itt vagyok, egy 19 éves nő.. na jó, lány. Álmom, hogy profi újságíró legyek. Erre bekerülök egy céghez, ahol az írásaim mit sem érnek. Sose kapom meg a főcikket, mindig újat, és jobbat várnak el tőlem, mint amit én nyújtani tudok. Gyakorlatilag ott én hasznavehetetlen vagyok. A főnököm, Aaron is csak azért vett fel, mert csinosnak talál, ez biztos. Mostanában már írnom sem kell, csak neki, és a kis kedvenceinek vinni a kávét.. ez a napi dolgom. Belibbenni a kis miniszoknyámban (természetesen ez a munkaruhám. csak nekem..), és amit kívánnak, teljesíteni. De hogy én mit kívánok? Az senkit se érdekel.. Bárcsak el tudnék ettől a cégtől szakadni.. bárcsak lenne más lehetőségem.. Bárcsak lenne csalá..

A gondolataimból a telefonom csengése zökkentett ki. Aaron. Persze.
- Már elindultam. - vettem fel a telefont. Mondjuk igazából még csak fel sem öltöztem.
- Pont azért hívlak, hogy ma egy órával később gyere. Van egy fontos megbeszélés amin jelen kell lennem. Addig ha gondolod ugorj be a Starbucksba. Ja, és hozz nekem is egy kávét.
- Ööö rendben. - meglepődtem, hisz hallatszott hangján, jó kedve van. Nagyon jó kedve. No de nem csak ez volt furcsa... - De miért mondod el ezt a tárgyalást nekem?
- Mivel veled kapcsolatos. Ha megbocsájtasz, most le kell tennem. Akkor egy óra múlva, az irodámban.
- Mi?! - erre letette. Nem értem. Haha, biztos összehívott mindenkit, hogy kellek-e még csicskának.

Hihetetlen, 20 perc alatt elkészültem, majd el is indultam a 2 utcányira lévő Starbucksba. Mivel még volt 40 percem körülbelül, ezért úgy döntöttem nem szennyezem a levegőt azzal, hogy autóval megyek. Ki is számítottam.. 10perc a Starbucks, 5 perc mire megkapom a kávékat (protekcióm van, haha. Törzsvendég vagyok, így már ismerem majdnem az egész személyzetet. Ha úgy van, szívesen megcsinálják először az én rendelésemet.) majd ha gyors léptekkel sétálok 20 perc alatt ott vagyok. Tökéletes.

Elszámoltam magam. Épp, hogy beestem az irodába. Szerencsémre a tárgyalás még folyt, így Aaron is késett. Felakasztottam a kabátomat a méregdrága fogasra, majd leültem az egyik szimpatikus székre. Gondoltam, hogy elfoglalom a főnöki széket amíg Ő nincs itt, de aztán inkább eltereltem e gondolatot, hisz az egy szent hely, és ha valaki meglát, nekem végem. Amint lecsüccsentem a kanapéra, hallottam autója motorjának jellegzetes hangját. Bárhonnan felismerném. A motort leállította, kiszállt, majd idegesen becsapta az ajtót. Valami nem stimmel, most nincs jó kedve... Hallottam, ahogy trappol felfelé a lépcsőn, benyit, majd amikor meglát elmosolyodik. Én megszeppenve ülök, és figyelek rá. Nem értem. Ideges, meglát majd mosolyog. Félelmetes. Még mindig az ajtóban áll, méreget - talán a lábaimat nézi, nem tudom - majd továbbáll, és leül székébe.
- Szóval ideértél.
- Már miért ne értem volna ide?
- Azt hittem már megint elkéstél. Nem láttam az autódat.
- Gyalog jöttem, Aaron.
- Ó, vagy úgy. Szóval?
- Mi szóval? - értetlenkedtem.
- Hát, mit szeretnél?
- Ööö.. Ne haragudj, de te mondtad, hogy a tárgyalás amin részt vettél velem kapcsolatos. Gondolom ez velem is meg kéne osztanod.
- Mindjárt. Hoztál kávét?
- Ó, igen. Tessék. - nyújtottam át neki.
- Köszönöm. Szóval lenne számodra egy fontos munkám.
- Miféle munka?
- Mielőtt elmondom tudnod kell valamit. Két lehetőség van. Elfogadod, írsz egy remek cikket, és ha jól teljesítesz, esetleg a főcikk lesz a szeptemberi példányban. HA nem fogadod el, ki vagy rúgva.
- A szeptemberiben? Még csak Június van!
- Pontosan.
- Értem.. oké.. de miről kéne írnom?
- Ez idő alatt nem írnod kell. a második lépés az írás. Mostantól személyi asszisztens leszel. De nem is akárkinek! Kedves Janice.. had mutassam be az új főnököd.. - húzott elő egy képet, amin Justin Bieber volt látható.